Tanulmányok
1. FORMA ÉS KÖLTÉSZET (A forma Proteusa)
Balzac legtitokzatosabb írásai közé tartozik Az ismeretlen remekmű, ez a Filozófiai tanulmányok kategóriájába besorolt, 1831-ben készült novella, vagy kisregény.
2. Démoni zene (Tolsztoj: A Kreutzer szonáta)
Két világ áll szemben egymással. Az egyik a férj és a feleség világa, melyet csak a társadalmi konvenció és a szexualitás tart össze, s amelyből teljességgel hiányzik a párbeszéd. A másik a hegedűs Truhacsevszkij és a zongorázó feleség világa. A hegedű-zongora szonáta dialógus, a két hangszer felváltva szólaltatja meg a különböző témákat. Szóbeli helyett tehát zenei dialógus jön létre, amelyből azonban Pozdnisev kimarad.
3.Starobinski és a genfi iskola (Filológiai Közlöny 2008/1-2)
Célkitűzései, amelyeket a L’oeil vivant bevezető tanulmányában fogalmaz meg, egyszerre roppant ambiciózusak és roppant szerények. Starobinski úgy nyilatkozik, hogy az értelmezés nem törekedhet totalitásra, sőt „a teljes kritika talán nem az, amelyik totalitásra törekszik.” Totális nem lehet, de ugyanakkor – a horizontváltások módszerével élve – a maga módján teljesnek kell lennie.
4. Illyés versus Éluard (Magyar Szemle 2007/1-2)
Egyik nap a két barát hosszabb sétát tett a dombon, ahonnét pazar kilátás nyílik a Balatonra. Útközben megpillantanak egy pásztort, aki bundáján végignyúlva, félkönyékre támaszkodva mélyen elmerül a kezében tartott könyvbe. „Csodálatos ország – kiált fel Éluard -, a pásztor olvas! Micsoda haladás! Megkérdené tőle, mit olvas? Kérdezze meg maga, felel Illyés, hátha érti a franciát. – Mit olvas elvtársam – kockáztatja meg a hajdani szürrealista. Mit is olvashatnék – jön a válasz, franciául persze, Vergilius Bukolikáit. – Talán franciául? – Azt már nem! Mindent csak eredetiben!
5. A létezés titokzatos magja ( Új szempontok egy Márai regényhez)
A gyertyák csonkig égnek történetmondója Marcus Aurelius-szal együtt mondhatná: „Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára és vezérlő értelem. Mintha már halálos ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet. Vedd szemügyre az éltető leheletet. Ugyan mi az? Harmadik ím a vezérlő értelem. Erre gondolj: öreg vagy, ne hagyd tovább szolgaságban.”
6.
Az igazat mondd, ne csak a valódit (Paradigmaváltás a magyar önéletírásban) Megjelent Alföld 2006/3.
„A szöveg világa – mondja Ricoeur – olyan mértékben nyitás a ‘külső’, a ‘másik’ felé, amilyen mértékben a szöveg világa a szöveg belső struktúrájához képest teljes mértékben eredeti célt és szándékot képes sugallni.” Vagyis amennyiben immanenciába foglalt transzcendencia. A magam felfogása szerint a Javított kiadás esetében ez a nyitás a külső felé egyrészt a „miért hagytál el engem atyám”, másrészt az árulás metaforája. A Dante szemében legsúlyosabb bűné.
A nyelvhasználattal kapcsolatos töprengései, így többek közt a nyelv és az erőszak kölcsönös összefüggéseit firtató kérdésföltevései Kosztolányit szorosan kötik a 20. század európai gondolkodásának ahhoz a domináns áramlatához, amely a nyelv problematikáját meg nem kerülhető központi kérdésként tekinti. Ha valóban működik a maieutika, akkor a dialógus nyilvánvalóan e téma körül indul el.
Claude Lorrain Acis és Galatea című festménye, melyet Dosztojevszkij Drezdában látott, s amely három álomleírását (A kamasz, Ördögök, Egy nevetséges ember álma) ihlette.
8. Aletheia avagy nem találunk szavakat
Az igazsághoz, mondja Dosztojevszkij, a fantasztikum segítségével juthatunk el. Az igazsághoz, mondja a nevetséges ember, álmomban jutottam el. A két igazság azonban nem ugyanaz az igazság. (Megjelent: Vigília, 2006/5))
9. Létezik-e fél-bűn avagy a mandarin-metafora (Megjelent Alföld 2006/11)
A mandarin-metafora leglátványosabb jellegzetessége az azonosság és a másság egybejátszatása, pontosabban az időbeli azonosságnak és a térbeli másságnak egyetlen szerkezetbe foglalása.
Vittorio Carpaccio Szent Orsolya; ezt a képet nézi meg Tábory Elemér és Etelka Velencében.
10. A fantasztikum mint a valóság provokációja (Megjegyzések a Gólyakalifához)
A regény centrumában elhelyezkedő múzeumi jelenet tehát arra utal, amit a történetmondó másnap meg is fogalmaz magának: a két élet minden mozzanata kísérteties pontossággal illeszkedik egymás fölé. (In Alföld 2004/10)
A paradigmaváltás elsősorban az irodalom funkciójára vonatkozik: korábban az irodalomnak mindenekelőtt az volt a feladata, hogy hasznos legyen, hogy segítse a nemzeti identitás megőrzését vagy részese legyen a társadalmi küzdelmeknek. Két plátoni értelemben vett idea áll itt szemben egymással, arisztotelészi terminológiával a retorikáé és a költészeté (ez utóbbinak ma a fikció felel meg). A retorika célja a hallgató vagy a néző meggyőzése; ennek érdekében a retorika-bizonyítás-meggyőzés sémát alkalmazza. Az irodalomnak az antik poétika szerint egy ettől teljesen különböző poiesis-mimesis-catharsis mintát kellene követnie. A magyar regény történetében bekövetkező fordulat arra utal, hogy a domináns idea ehelyütt megváltozik: az addigi kivételből szabály lesz.
13. Vásott kölykök és egy kisebbrangú próféta A Zendülők – Cocteau, Gombrowicz
14. Arc és diskurzus (Márai: Szabadulás)
Az arc, amely – amint Emmanuel Lévinas mondja – „maga a jelentés”, ebben az alvilágban nem létezik. Az arc, a filozófus szerint, beszél. Beszél, méghozzá olyan értelemben, hogy az arc teszi lehetővé, az arc kezdi el a diskurzust. A Szabadulásban az erőszakot tevő orosz arca nem találkozik Erzsébet arcával. Nincsen arc, tehát nincsen diskurzus sem.
Malraux az Antimemoár első fejezetében előad egy hitelesnek beállított történetet, amelynek autentikussága azonban – nyilván nem véletlenül – ellenőrizhetetlen. Az író egy pappal együtt szökik meg 1941-ben a német fogságból, s egy nyugodtabb pillanatban arról faggatja társát, hogy mint gyóntató sokat tudott-e meg az emberekről. Nem egészen, feleli a pap, mert amikor a gyónás elhangzik, az már nem ugyanaz, mint ami történt, az már csak az elhangzó gyónás. André Malraux plébánosa lényegében ugyanazt mondja, amit Friedrich Nietzsche, amikor megállapítja, hogy a francia forradalom története számunkra nem más, mint a francia forradalomról írott szövegek egymásra rakódott rétegei.
16. 
Iteráció
A Naplókban is folyamatosan változik e téren a naplóíró felfogása. „Nem hiszek semmiben”, jegyzi fel 1955-ben, s még ugyabban az évben, Wittgensteinre rímelve: „Nincs cél, sem értelem. Csak tények vannak, irgalmatlanul. (…) Isten, ha van, hallgat.” De aztán, szinte ugyanakkor: „Én nem tudom bizonyítani, hogy van Isten – de hiszek benne.” És áthidalandó az ellentmondást: „Az embernek lehet köze Istenhez akkor is, ha értelmével istentelenné válik.”
1997-ben megjelent naplójából (amely az Arthur Rimbaud-tól kölcsönzött Valaki más címet kapta) Kertész Imre a következőképpen jellemzi az 1989-es fordulatot. „Annyi történt csak, hogy visszaadták a conditio minimát, a személyes szabadságomat – csikorogva ugyan, de kinyílt a zárka ajtaja, ahol negyven éven át fogva tartottak, s meglehet ennyi elég lesz ahhoz, hogy megzavarjon. A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol rabságunkat éltük.”
A görög hagyomány, éppúgy mint a bibliai felfogás, az álmoknak premonetorikus szerepet tulajdonít, sokszor az álomban szólal meg a mindennapok világa számára elérhetetlen igazság. Freud nézete szerint viszont az álom az elfojtott vágyak megnyilvánulásának helye. Greiner Imre pontosan ezt fejti ki a bíró elutasító felfogásával vitatkozva. „Ó nem – sietett készségesen megnyugtatni az orvos. – Az álmok, igazad van, az álmok nem jelentenek sokat. Nincs alakító erejük, nincs visszfényük az életre…legalábbis ritkán esik meg, hogy kihatnak a nappalra. A tudományban, a művészetben és az irodalomban van példa reá. De az álom, igazad van, legtöbbször csak zavarosság. Nincs értelme. És ritkán oka az álom valaminek; majd mindig csak következmény.”
19. A pillanat szorítása (Magyar Szemle 2007/9-10.)
Arendtnél fogalmazódik meg karakterisztikusan először az a fajta gondolkodásmód, amely – felülírva a politikai és ideológiai törésvonalakat – egy táborba utalja s egyként ítéli el a huszadik század két nagy terrorisztikus rendszerét, a nácizmust és a kommunizmust.
20.A progresszió hullahegyei (Magyar Szemle 2007/5-6.)
S épp itt van, fejti ki Nyikolaj Bergyajev, a különbség a keresztény szemlélet, illetve a humanizmus és a marxizmus között; éppen ebben nyilvánul meg a progresszió eszméjének kegyetlensége. A kereszténység ugyanis feltámadást igér, s ez az igéret mindenkinek szól. A progresszió viszont a mindenkori jelen emberiségének önfeláldozását követeli a jövő haszonélvezői nevében. A csúcsra, ahová a progresszió igyekszik, hullahegyeken át vezet az út.
21. Egy fiatalember naplója (Utószó J.-R. Huguenin Napló c. könyvéhez, Csongrád, Tilia, 2008.)
Életfelfogása, amennyire a Naplóból kitűnik, a szélsőségek felé vonzotta, mindenből és mindenkor a legtöbbet, a legjobbat, a legnagyobbat akarta. Ezzel pedig olyan életmód jár, amelynek meghatározója a sebesség. Nincsen megállás, munka, teljesítmény, emberi kapcsolatok, siker – mindjárt, azonnal. Száguldania kellett annak az autónak is.
22. A_logosztol_a_blogig (Alföld 2009/5)
A blog-naplószövegek szinte parttalanul áradnak, vagyis kétségkívül az írott beszédnek abba a kategóriájába sorolhatók, amelyet Heidegger fecsegésnek, az írott szövegre vonatkozólag pedig „irkálásnak” nevez. „A fecsegés kifejezésnek – mondja a filozófus – nincsen semmiféle becsmérlő jelentése. Terminológiailag pozitív fenomént jelent, amely a mindennapi jelenvalólét megértésének és értelmezésének létmódját konstituálja.” A fecsegés értelmez, de nem jut tovább a mindennapi értelmezettségnél, ami azt jelenti, hogy „le van metszve az elsődleges és eredendően igaz létvonatkozásokról.”
A debreceni irodalmi napokon 2008. december 5-én elhangzott előadás.
23. A magyar Maurice Blanchot (Kalligram, 2009/6.)
Blanchot tipikusan olyan író, akit a saját környezete kismesternek aposztrofál. A kifejezés korántsem pejoratív, a hangsúly ugyanis a mester szóra esik, a főnevet megelőző jelző inkább egyrészt a tematikai és formai koncentrációra, másrészt az író radikális igényességére, s ezáltal a kurrens népszerűség lehetőségének a visszautasítására utal.
Az utolsó naplóban egyértelműen a sztoikus gondolkodás hatása dominál. Vissza-visszatérő a halállal való szembenézés gondolata. „Nyugalom, ha a halálra gondolok. Nyugtalanság, ha a meghalásra gondolok.” A naplóíró azért egyszer-egyszer föllázad a szinte folyamatosan olvasott Marcus Aurelius belenyugvást sugalló szemlélete ellen. „Ismerősebb Faust, aki nem nyugszik, és mindig újra kérdez.”
25. A besúgói jelentés hermeneutikája (Kalligram, 2009/10.)
A Kádár-rendszer legrettentőbb arcát tárja fel Rainer narratívájának ez a vonulata azáltal, hogy rávilágít a hálózat hétköznapi tevékenységének hármas funkciójára. A jelentés felfelé informál, lefelé megfélemlít, s egyúttal morálisan korrumpálja a jelentőt.
26. Maupassant téli (és nyári) utazása In Filológiai Szemle, 2010/1.
A cím: Boule de suif, szó szerint Faggyúgolyó esetleg Zsírgömb – groteszk. A történetmondó elmagyarázza a csúfnév eredetét: az örömlánynak fiatal kora ellenére hatalmasan kidudorodik a hasa, mellei is roppant méretűek, úgy hogy, amint az eredeti szöveg egyik (de Flaubert tanácsára kiigazított) mondatában olvashatjuk, „a csöcse és a hasa egybeér”. Vagyis gömb. Mindamellett vonzó és gusztusos, szép az arca, gyönyörű a szeme, tudjuk meg a történetmondótól.
27. Nietzsche, Voltaire, Leibniz (Kalligram, 2009/12)
Egy évszázaddal Voltaire halála után, 1878. május 20-án, Friedrich Nietzsche a francia filozófusnak ajánlja Emberi, nagyon is ember című könyvét, hogy „személyesen fejezze ki hódolatát a szellem egyik legnagyobb megszabadítójának.” Hiszen senki sem tett annyit, mint Voltaire, mondja a német filozófus,, annak érdekében, hogy a kötött szellemű emberek szabad szellemű emberekké válhassanak. Nietzsche meghajlása Voltaire szelleme előtt tulajdonképpen a voltaire-i mű rendkívül határozott irányultságú értelmezése.
28. Lehet-e-Céline-t fordítani?.pdf In Revue d’Études françaises No15. 2010.
A céline-i mondat lényege Léo Spitzer szerint, hogy kimozdítja az alanyt meggyökeresedett és domináns helyzetéből, oly módon méghozzá, hogy hátraveti, gyakorta megkétszerezi, esetleg megháromszorozza.
29. SALUT (vagy a magyar Mallarmé) Megjelent Kalligram 2010/3
De kiféle, miféle az Edgar Poe sírjának ez az angyala, aki a törzzsel, a hidrával, vagyis a differenciálatlan tömeggel, esetleg a sárkánnyal is szembeszállva megtisztítja a szavakat? Felvetődhet (egy alapos, a Salut-t értelmező tanulmány él is ezzel a lehetőséggel, hogy valamiféle profanizált, de mégis csak egy magasabb rendű szándékot közvetítő lényt lássunk ebben az egyértelműen a régmúltba helyezett angyalban, aki helyreállítani próbálja a nyelv (a szavak) eredeti funkcióját. Másfélét, mint Rilke angyala, aki „az erősebb lét közelébe” vonná a költőt, nem olyat, mint az a teremtmény, aki „jót áll azért, hogy a láthatatlanban elismerjék a realitás magasabb fokát”. Mallarmé angyala, ha értelmezni próbálom, tulajdonképpen a költő múltba vetített lénye, aki hajdani cselekedetével nyit meg mindennemű lehetőséget a modern költő előtt.
A konferencia centrumába az újraírástémája került, abban a tág értelemeben, ahogyan már William Shakesperare meghatározza.
So all my best is dressing old words new
Spending again what is already sent
31. Céline-napló (Kalligram 2010/4)
A Dora Bruder elbeszélőjének nyomozása korántsem hasonlítható az Allan Edgar Poe által megformált bűnügyi séma szokásos tényfeltáró és azután a feltárt tényekből bravúros módon, a fontost és a kevésbé fontost a mindennapitól eltérő logikai láncba szervező intellektuális teljesítményhez, amely Conan Doyle-tól Agathe Christie-ig bizonyos értelemben mindmáig meghatározza a műfaj működését. Patrick Modiano mintája inkább lehetne Bőrharisnya, James Fenimore Cooper nyomkeresője, a pathfinder, aki a természetben a mások számára láthatatlan jelek feltárásával jut fokozatosan egyre közelebb a titok nyitjához.
33.Európai regény – ironikus regény (Kalligram 2011/5)
Ami a négy regényt összeköti, az a vízió meghatározó szerepe. A vízió minden esetben ironikus, s ez az ironikus vízió (melynek intenzitása persze különböző) teljességgel meghatározza mind a négy szerzőnél a regényformát, vagy másként kifejezve: a regényvilágot. Az iróniával kapcsolatban, úgy vélem, érdemes a filozófus Vladimir Jankélévitch azon megállapításából kiindulnunk, hogy vannak erősen ironikus és kevésbé ironikus korszakok, hogy „ironikusok nemzedékei váltakoznak a túlzott komolyság nemzedékeivel”, vagy más megközelítésben, hogy „a komolyság az a háttér, mely előtt kirajzolódhat a nevetséges és a tragikus, hogy azután ez utóbbiak, kontrasztként felerősítsék és kidomborítsák magát a komolyt”
34. Gyergyai Albert és az Eötvös Collegium
Mi volt a Collegium szerepe és indíttatása ebben a huszas években kialakult szellemiségben? A tekintélyek, pontosabban a szellemi tekintélyek tisztelete csak az egyik összetevője a collegiumi örökségnek, hasonlóan fontos és lényegi a kritikai megközelítés folytonossága. Maga Gyergyai a következőképpen fogalmazza meg ezt a többszörösen összetett, a két végletet roppant szervesen magába foglaló collegiumi jelleget. „Ha azt kérdem magamban, mit köszönhetek a Kollégiumnak, ma is csak azt felelhetem: mindent. A tudás szomját, az ismeret ízét, a nemes dolgok szeretetét, a bírálat féktelen, magunkon is túlemelkedő szabadságát, a gúnynak és alázatnak azt a kibogozhatatlan keverékét, amely a kollégiumi szellem egyik legnehezebben tűrt, leghamarabb félreértett s legjellegzetesebb vonása, s amely legalább olyan rokon Voltaire-rel, mint Kempis Tamással.”
Claude Lévy-Strauss
Philippe Sollers
35. A botrányos író (Élet és irodalom, 2011./42.)
Figyelemre méltó a Vailland-szövegben szereplő filozófuspalánta gondolatmenete etika és esztétika összefüggéséről: az etikailag rossz természetesen – így logikus – nem hozhat létre esztétikai minőséget. Szükségszerűen.
Márpedig, egyre többen látják úgy: létrehozhat. Claude Lévy-Strauss mondja például, hogy egy nagy formátumú olvasót idézzek: ha szépirodalmat olvas, akkor vagy Proustot, vagy Céline-t. Philippe Sollersnek ugyanez a véleménye, a huszadik századnak csak két nagy francia írója van, Proust és Céline. Az etnológus arról nem beszél, hogy miképpen volt képes átugorni a gyalázatos és fenséges közti szakadékot. Talán oda se figyelt.
36. Márai Sándor Teljes naplói (Élet és Irodalom, Ex libris, 2012/18.)
A Teljes Napló kiadása esemény, többek közt azért, mert átrendezi (már az eddig publikált tíz kötet is részben átrendezte) a Márai-oeuvre szerkezetét, még nagyobb nyomatékot adva – a regényekkel szemben – az én-műfajoknak. A hazai Márai-recepció irányát ma is pontosan határozza meg Kertész Imre 2000-ben leírt mondata. „Az a Márai, akiről itt beszélünk, nem A gyertyák csonkig égnek, hanem az Egy polgár vallomásai, a Föld! föld!… és az 1943-tól vezetett Naplók írója.”
37..ILLYÉS-BARTÓK -ELVIS (Magyar Szemle 2012. augusztus)
A vers itt ugyanazzal a szópárral él, mint amelyet Martin Heidegger használ a fecsegést a mondással (a logosszal) szembeállítva a Lét és időben. A fecsegés elfedi, s ezáltal radikálisan eltávolít bennünket a lényegestől. Ezzel szemben, a másik oldalon „a logosz igazléte azt jelenti – fejti ki a filozófus -: a létezőt, amelyről szó van, rejtettségéből kiemelni és mint nem rejtettet láttatni, felfedni.”
38.A Nem irodalma (Veszprém, 2012. november 19.) Megjelent in Horváth K., Osztroluczky S. szerk. Az ideál mindazonáltal megőrződik. Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére, Gondolat, Budapest, 2013.
40.Hüpnosz, Morpheusz, Phantaszosz – ÁLOM ÉS IRODALOM
41. GYERGYAI, CAMUS ÉS A III./III.
42. A NAPLÓ SZÍNEVÁLTOZÁSAI Megjelent Helikon 2014/3. 372-387.
44.A LAPOZÓMŰVÉSZ AVAGY MINDEN EGÉSZ ELTÖRÖTT
47. Krasznahorkai és a menippea
48. VERLAINE A SZEMINÁRIUMBAN (Szabó Lőrinc és Verlaine)
50. Vila-Matas és az író elnémulása
51. REGÉNY ÉS ÁLOM
53. Az iskola a határon történelemszemlélete (Iskolakultúra)
54. Álom és Leibniz