A Nyugat évében számos olyan könyv jelent meg, amely valamiképpen a neves folyóirathoz köthető. A következő négy könyv közül három a száz évvel ezelőtt indult laphoz kapcsolható, hiszen Kaffka Margit és Márai Sándor egyaránt publikált a Nyugatban. Előbbi első írása még Fröhlichné Kaffka Margit néven jelent meg a folyóirat első számában, Kosztolányi Dezső Négy fal között című kötetéről írt bírálatot.

Márai első Nyugat-beli írása Török Gyuláról és posztumusz novelláskönyvéről, a Fehér virágról szól (1919/12-13. szám). A választott négy könyv közül három a Nap Kiadónál jelent meg, a Mennyből az angyal a jól ismert In memoriam sorozatban, a Kaffka- és a Pilinszky-kötet pedig a kiadó új sorozatának része. (A Különleges könyvek további darabja Domokos Mátyás A metafizikus költészetről című rádióelőadása és a Vén budai hársfák, mely Dalos László válogatott verseit és dalszövegeit tartalmazza.)

Kezdjük a Kalligram kiadványával,

Szávai János: A kassai dóm

Közelítések Márai Sándorhoz

című tanulmánykötetével, melyben a szerző új és már - magyarul vagy franciául - megjelent írásai kaptak helyet. A kezdő tanulmány címe - Iteráció - eddig csak inkább matematikai vagy pszichiátriai terminus technikusként használt kifejezés. Szávai szerint mégis ez jellemző Márai visszaemlékező prózáira, talán Naplóira és saját szövegeire egyaránt: „fokozatos közelítés, más szóval ugyanazon eljárásnak egyre pontosabb értéket adó megismétlése". (7.) Szávai szándékai szerint néhány új szempont bevezetésére tesz kísérletet, szem előtt tartva Jean Starobinski nézetét, mely szerint az irodalmi mű értelmezése teljes lehet, de totális sosem, s a teljesség is csak a kiválasztott nézőpont teljességére utal.

A kitűzött célt annyiban tehát máris megvalósította a szerző, hogy tanulmányaiban e szempontot érvényesíti. A kötetben részletesebben foglalkozik A zendülők, a Válás Budán, A gyertyák csonkig égnek, a Szabadulás, A Hang, a Jelvény és jelentés című regénnyel, s nemcsak új értelmezési lehetőségeket felvillantva, hanem annak reményében is, hogy közelebb kerüljünk a nyugat-európai befogadás megértéséhez. Módszerül az intertextualitást választotta, s a Márai-művek azon rétegeit vizsgálja, amelyek a közös európai (nem csak közép-kelet-európai) emlékezet részei lehetnek.

A Maieutika és kanonizáció című írásban Szávai azt elemzi, hogyan kerülhetett be a közelmúltban egyre több magyar irodalmi alkotás, egyre több magyar író a világirodalmi kánonba. Úgy véli, a mű környezete, a szöveg megérthetősége és dialógusra való képessége alapvető feltétele e folyamatnak. Márai esetében ez azért is érdekes, mert például A zendülők már 1931-ben megjelent franciául, s a harmincas-negyvenes években más fordítások következtek (német, cseh, spanyol és svéd nyelven), ezek azonban visszhang nélkül maradtak. Csak az író halála után tíz évvel, az 1990-es évek második felében következett áttörés (először Itáliában, majd Németországban).

A tanulmánykötet közelítései izgalmas fejtegetések, s vitára, eszmecserére teremtenek alapot. Például A gyertyák csonkig égnek kapcsán, amely megítélése a mai napig rendkívül ellentmondásos. Szávai a regény újraértékeléséhez ad új szempontokat, elsősorban a formai megvalósítást vizsgálva felhívja a figyelmet a sajátos diskurzusra: „A zenei, képzőművészeti és irodalmi elemekkel átjárt beszédet (...) teljességgel áthatja (...) a sztoikus felfogás és a sztoikus nézetrendszernek ellentmondó szenvedély folytonos ütköztetése." (130.) A zendülőkről szólva bevezeti a szegényproblematikát, a Válás Budán elemzésekor pedig a Tolsztoj-párhuzamot említi, amennyiben a Kreutzer szonáta lenne a Márai-regény egyik forrás-szövege. A Hang és a Jelvény és jelentés esetében „a logosz és a politikai diskurzus kérdéskörének érvényesítésével" próbálkozik.

Szávai János a kötetben foglalkozik a magyar önéletírásban bekövetkezett paradigmaváltással, irodalom, fikció és autofikció viszonyával, valamint a szabadság és az irodalom kapcsolatával egyaránt.

(Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008. 256 oldal, 2400 Ft)

Ugyanaz a Márai-fotó szerepel a

Mennyből az angyal.

In memoriam Márai Sándor

című kötet címlapján, mint ami Szávai János könyvének borítóján. Talán a legismertebb, legjellegzetesebb portré az íróról, a 30-as években készítette Rónai Dénes. A könyvben egyébként található még néhány fénykép, szülei, testvérei, felesége és fia, kassai otthona is szerepel, s kézfogása Thomas Mann-nal, 1935-ből.

A fotográfiáknál természetesen fontosabbak a szövegek, melyeket hat nagy fejezetbe sorolt a szerkesztő, Pomogáts Béla: Cassovia, Napnyugati őrjárat, Ég és föld, Halotti beszéd, A delfin visszanézett, Az életmű vallomása. Az író fontosabb műveiből ugyanúgy található a kötetben részlet, mint a korabeli kritikákból, értelmezésekből vagy az utókor közelítéseiből (hogy Szávai János kifejezését használjuk). A szerkesztő idéz az Egy polgár vallomásaiból, a Föld! föld!-ből, a Naplókból, A Garrenek művéből, és közli az 1942-ben keletkezett Röpirat a nemzetnevelés ügyében című dolgozatot. A költemények közül pedig elsőként a Cassovia című vers szerepel, majd a kihagyhatatlan Mennyből az angyal és a Halotti beszéd.

Márai verseiről, az 1921-ben Kassán Emberi hang címmel megjelent kötetéről a Nyugatban elsőként Szabó Lőrinc emlékezett meg az Öt új verseskönyvről című írásában: „...komoly irodalmi ígéret"-nek és „részben máris kész érték"-nek minősítve az olvasottakat. „Verseiből egy nagyon tehetséges költő alakja bontakozik ki előttünk, aki érti a kor szavát és látja a társadalom vergődését, az egyéni és kollektív érzelmek és célok összeütközését. (...) Kifogásolni való tulajdonképpen csak az az egy, hogy Márai teljesen a mai német líra hatása alatt áll." (36.) A Mint a hal vagy a néger című kötetét 1930-ban Szép Ernő bírálta meglehetősen keményen: „...felelősség nélkül írja ritmustalanul a sorait, sőt a szavak choix-ja nélkül, a versbe; ez szabadság, igen, de nem szépség". A cikk végén a kritikus Szép Ernő azért elismeri Márai tehetségét: „Olyan egynéhány trouvaille-ját kaptam (Júniusi reggel, Kíváncsian várom a keselyűt, Menekülő tanú vagyok rá, Mellportré), hogy azt éreztem utánuk, hogy ezekért a szempillantásokért, ezekért a lélekhasadásokért születni kellett egy embernek. Márai Sándornak." (38.)

Már a korabeli kritika is inkább a prózaíró Márai Sándort méltatta. Karinthy Frigyes szerint „az „eljövendő írásművészet úttörője és előharcosa" által kitűnő prózához jutott a magyar irodalom (85.); Szerb Antal úgy véli, hogy „a kegyelemszerű kiválasztottság bélyegét a stílus mutatja fel" (90.). Márai stílusa valóban lenyűgöző, a gondolatok, képek áradása talán leginkább Kosztolányit és Krúdyt idézi, utóbbinak szentelte egyik legszebb regényét, a Szindbád hazamegy címűt. (S benne a lenyűgözően egyedi kérdő mondat: „Milyen lehet négy deci?") A Nyugat 1941/3. számában Sőtér István foglalkozott a regénnyel, s megállapította, hogy Márai Szindbádja nemcsak kalandos szellemidézés, hanem „egy kihalófélben lévő íróerkölcs vádja szólal meg belőle" (115.). Balassa Péter ugyancsak e regényről szólva negyvenkilenc év múlva hasonlóan nyilatkozik, amennyiben arról ír, hogy Márai szerint az utolsó, aki még megfelel a költő és a régi magyar író fogalmának, az József Attila.

Összességében elmondható, hogy a sorozat korábbi köteteihez méltó, jól szerkesztett, tartalmas válogatás kerül az olvasók kezébe, s olyan összetett Márai-kép bontakozik ki a szemelvényekből, amely igazán közel hozza napjainkhoz e kivételes egyéniséget.

(Válogatta, szerkesztette, összeállította Pomogáts Béla. Nap Kiadó, Budapest, 2008. 408 oldal, 2900 Ft)

A Nap Kiadó Különleges könyvek sorozatának harmadik darabja a kilencven esztendővel ezelőtt, 1918. december 1-jén a spanyolnátha-járványnak áldozatul esett

Kaffka Margit: Napló

című munkája, ám a cím picit megtévesztő. A karcsú kötet első két tétele - 1914. augusztus; Feljegyzések egy háztartási könyvben - íródott klasszikus naplóformában, a Lírai jegyzetek egy évről című, 1915-ben írt kisregény korábbi feljegyzéseinek sűrítménye. Kaffka feljegyzéseit sógornője, Bauer Hilda őrizte meg, s adta át Schöpflin Aladárnak, az ő hagyatékból került elő. Az 1914. augusztus 1966-ban jelent meg először, Baloghy Mária közölte a Tükörben, a Feljegyzések egy háztartási könyvben című részt ugyancsak ő bocsátotta közre a Magyar Női Szemle 1937. június-júliusi számában.

Kaffka Margit a Nyugat első nemzedékéhez tartozott, írásművészetét méltatta mások mellett Móricz Zsigmond, Fenyő Miksa, Gellért Oszkár, Hatvany Lajos, Schöpflin Aladár, Juhász Gyula. Tersánszky Józsi Jenő emlékezik vissza arra, miként jellemezte Ady Endre Kaffkát: „Maga, Margitkám, olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek." Az író mégsem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen hiába ismerték el tehetségét, magánéletében sok nehézséggel kellett megküzdenie. Első házassága súlyos tévedés és csalódás volt, s bár gyermekük is született, elvált Fröhlich Brúnó erdőmérnöktől. Igazi társát a nála tíz évvel fiatalabb Bauer Ervin (Balázs Béla öccse) szigorló orvos személyében találta meg, akivel 1914-ben kötött házasságot, s aki mellett rálelt a boldogságra. Az első világháború kitörése véget vetett a harmóniának, férjét az elsők között sorozták be, s Kaffka Margit a hadifeleségek sorsában osztozott. A kiszolgáltatottság, a rettegés, a létfenntartás gondjai mindennapossá váltak. Talán e rettenetes világból jelentett menekülést számára a naplóírás. Még békeidőben, 1914. augusztus 27-én jegyzi fel: „Menekülni akarok mindentől, ami jelen". (20.)

Különlegesen izgalmas és egyben megrázó olvasmány Kaffka Margit naplója. Egyszerre szembesülhetünk az asszony kételyeivel, gondjaival, a jövőre vonatkozó félelmeivel, féltékenységével, s megismerhetjük a háborúban lévő szeretett társ iránti aggódását, a zaklatottságot, az állandó várakozást, vajon jött-e levél („...nem merek hazajönni s a levélszekrénybe belenézni. - Nincs semmi! Mit tegyek az idegesség ellen?" - 42.). A kedély hullámzásáról tanúskodó bejegyzést nem is egyet találni. 1915. február 14-én például: „B-ékkel találkozunk, de én egyedül akarok maradni Drágámmal. Ebéd után az Egy nap novellámat olvasom fel. Most tetszik neki, amit csinálok. Így magam is szeretni kezdem majd. Állomásnál vacsora, éjfél után vonaton. Gyönyörű, meghitt búcsú. Mi két elgyötört boldogok!" (36.) Február 23.: „Ólmos idő - egyhangú, siket, üres nap; egyetlen szenzációja, hogy nem kapni lisztet, este már kenyeret sem." (38.) Március 27.: „Nagyon kimerít a szenvedés."

A Lírai jegyzetek egy évről című kisregényben Kaffka „életének, tudatának és művészetének összefüggő alakulására is meglepően korán és tudatosan figyelt fel" (95.) - írja a kötet utószavában Bodnár György, aki rámutat arra is, hogy az író szinte minden műve egyaránt tekinthető vallomásnak és önéletrajznak. A naplójegyzetek és a kisregény is bizonyság arra, amit Kaffka Margit halála után írt Márai Sándor a Vörös Lobogó hasábjain 1919. január 31-én: „A mi irodalmunkban egészen egyedülálló jelenség, s a világ asszonyírói közül is csak kevesekkel és sok tekintetben a legnagyobbakkal tart rokonságot."

(Nap Kiadó, Budapest, 2008. 104 oldal, 2000 Ft)

Különleges könyv

Pilinszky János: Karácsony

című kötete is, amely igazi ajándék, és egyben társ lehet az ünnephez illő lelki feltöltődésben. Jézus Krisztus földi születésének napja, az öröm és békesség, a család és gyermekség ünnepe alkalmas furcsa-szép levél írására és különleges könyvek olvasására egyaránt, de ilyenkor számot vethetünk a tovatűnő esztendővel, mi jót vagy rosszat hozott számunkra. Karácsonykor kicsit megpihen a lélek, s újra erőre kap, csak legyen, ami táplálja a benne levő hitet.

A zöld színű, kabátzsebben is elférő könyvecske a költő karácsonyhoz kapcsolódó gondolatait tartalmazza (Hafner Zoltán szerkesztésében), melyek zöme az Új Ember című katolikus folyóiratban jelent meg. A rövidebb-hosszabb szövegek az adventi várakozásról, a karácsonyról, a hétköznapok és az ünnep viszonyáról szólnak. „Hétköznap és ünnep: kölcsönös megteremtői egymásnak. Az egyik nemcsak mértéke a másiknak, de emelője is." (8.)

Pilinszky az ajándékozás öröméről is vall: „Az ajándékozás gesztusának is ez az értelme: önmagunkat, önmagunk egy »részét« ajándékozzuk, adjuk oda másoknak." (7.) Éppen ezért a jó ajándék önmagunk egy darabja, „test a testünkből, lélek a lelkünkből". A jó ajándék jelkép, „de ha megfelelő módon adjuk: valóban él és tovább él. Ha jól adjuk és jól fogadjuk: titokzatos erőre lép." (22.)

Kristálytiszta gondolatok sorjáznak a kötetben. Nem egy alkalmas lenne arra, hogy a költő „füveskönyvébe" kerüljön: „...egyedül a szeretet találékonysága kifogyhatatlan" (7.); „Legmeggyőzőbben maga a valóság bizonyítja, az élet ezer és ezer példája, hogy a legszürkébb áldozatban, munkásságban eltöltött élet termi a legízesebb és leggyengédebb gyümölcsöt." (9.); „Az ember kivételes lény." (12.); „A részleteket szerethetjük vagy gyűlölhetjük, de bizalmunk végül is csakis az egészben lehet vagy sehol." (22.)

Galsai Pongrác kérdésére a Nők Lapja 1978. december 23-i számában Pilinszky kifejti, hogy a karácsony egyre inkább vidéki ünnep lett. „Nem New York, hanem Betlehem számára találták ki. A szeretet ünnepe. De ma két dolgot nem tudunk: szeretni és ünnepelni." (36.)

(Nap Kiadó, Budapest, 2008. 42 oldal, 2000 Ft)